4.fejezet

Mi vagyok én? (Hayley)

Erős kéz tartott fogva,alig bírtam megmozdulni.Kék szemek néztek rám,nem is keményen,de nem is lágyan.Olyan közepesen.Az alak egyik mutatóujját a szájához tette,evvel mutatva,hogy csöndben legyek.Bólintottam.Lassan engedett a szorításból.Mikor már teljesen elengedett és kicsit hátrébb lépett,futásnak eredtem.Alig tettem pár lépést,újra a ház falához ölelve találtam magam.

-Ne élj vissza a bizalmammal!-morgott.

-Rendben.-hajtottam le fejemet.

-Szóval megkaptátok az üzenetet.-mosolygott rejtélyesen.

-Milyen üzenetet?-értetlenkedtem.

-Nem emlékszel?Én küldtem Rebeccát elétek,hogy értesítsen benneteket.-engedett el.

-Aki azt mondta,hogy a telihold mindent megváltoztat?-gondolkodtam.

-Igen.-bólintott.-Hiszel a természetfeletti jelenségekben?

-Aham.Bár vannak,amikben egyáltalán nem hiszek.Amúgy ki vagy?-kérdeztem.

-Remélem abban a lényben hiszel,ami vagy.-vetett reménykedő pillantást.-Amúgy Damon vagyok.Damon Salvatore.-mutatkozott be.

-Én Hayley……-próbáltam bemutatkozni,de félbeszakított.

-Tudom,hogy ki vagy,és azt is,hogy mi.A barátnőidet is tudom,hogy mik.-rejtélyeskedett.

-Igen?Én is tudom,hogy mi vagyok.Ember!-vágtam az orra alá.

-Nagyot tévedsz!Nem vagy ember.Egyáltalán nem vagy az!-vágott vissza.

-Akkor meg mond el,hogy mi a fene vagyok?!-szinte már üvöltöttem.

-Vámpír vagy.Akárcsak én,és az öcsém.Ha viszont tudni szeretnéd,hogy mik a barátnőid,könnyű rá a válaszom.Mindannyian Vérfarkasok.A vámpírok ősi ellensége.-világosított fel.

-Dehogy vagyok vámpír!Ember vagyok!-teljesen hülyének néztem,hiszen totál hihetetlen dologgal állt elő.

-Nem hiszed el?Akkor csak figyelj!-az arca eltorzult,szemei vérben úsztak,és kéken világítottak,szemfogai nagyok lettek.Nem hittem a szememnek.Én is ilyen lennék?

-Oké-oké,hiszek neked!De a vámpírok nem égnek el a napon?-kérdeztem,hátrálásom közepette.

-Csak akiknek nincs ilyen gyűrűje.-mutatott az ujján lévő ékszerre.

-És,ha én is az vagyok,akkor a napon én is elégek?-ijedtem meg.

-Csak,ha már tényleg vámpírrá változol át.Tudni fogod,ha igen.De addig is,mindig itt leszek melletted.-mosolygott.

-Khm.-krákogott valaki a közelben.

-És Stefan is.-játszotta a sértődöttet,ahogy megjelent az öccse?

-Hello!Te vagy Damon öccse?-léptem elé.

-Igen,Stefan.-mutatkozott be.-Amúgy szia!-villantott egy gyors mosolyt.-Mi fogunk rád vigyázni az elkövetkezendő néhány hétben.

-Nem szokványosan változol át.-kezdett bele Damon.

-Hogy hogy?Hogyan kéne átváltozni egy szokványos vámpírnak?-érdeklődtem.

-Nem beszélnénk meg ezt bent?-nézett ablakomra Stefan.

-Jaj,dehogy is nem!Gyertek!-hamar felkaptam a kulcscsomómat (ugyan is időközben megtaláltam),és indultam a bejárati ajtó felé.Tágra nyitottam jelezvén,hogy lépjenek be.-Miért nem jöttök?-néztem rájuk értetlenül.

-A ház gazdájának/lakójának be kell hívnia minket.Különben nem léphetünk be.-világosított fel Stefan.

-Oh!Akkor gyertek be.-mutattam befele.Mindketten óvatosan átlépték a küszöböt,majd mikor megbizonyosodtak róla,hogy be lettek hívva,normál tempóban léptek beljebb.

-Csini kecó!-füttyentett Damon.

-Köszi!Na gyertek!Az én szobám az emeleten van.-és már a lépcső tetején voltam.Hamar utolértek,és együtt mentünk be a szobámba.Becsuktam magunk mögött az ajtót,majd leültem az ágyamra.-Nem ültök le?-mutattam a mellettem lévő helyekre az ágyon.Damon hirtelen vetette bele magát az ágyba,míg Stefan óvatosan ült le mellém.-Akkor meséljetek!-adtam ki az utasítást.

-Hol is kezdjük?-gondolkodott a fiatalabb Salvatore.

-Innod kell annak a véréből akit át szeretnél változtatni,neki kell innia a te véredből,majd meg kell halnia annak,akit átváltoztatsz.-hadarta el Damon.

-Igen.-helyeselt Stefan.

-Akkor minden vámpír halott.-vontam le a következtetéseket.

-Pontosan.Bár akik nem szokványosan változnak át,azoknak van még egy életük.-tett hozzá még egy kicsit Stefan.

-Vagy is?—nem tudtam,hogy ez mit jelent.Olyan sok új információt kaptam,hogy csak győztem megjegyezni.

-Mit mit?Vajon mit?Hát azt,ha egyszer megölnek például átszúrják a szívedet egy karóval,megmérgeznek annyira vasfűvel,hogy belehalsz,vagy ha csak szimplán elégetnek.-sorolt Damon rögtön 3 dolgot.-De nyugi,ezektől mind megvédünk.-nyugtatgatott.Vagyis,próbált…..

-A következő teliholdnál változol át,ami 2 hét múlva lesz.Addig nem eshet semmi bajod.De utána se történhet veled semmi.Csak egyszer halhatsz meg.Ha utána ismét meghalsz,akkor már tényleg vége.-felelt Stefan.

-Akkor eléggé kell vigyáznom…..-kis szünetet tartottam.-Ti mennyi idősek vagytok,és szokványos vámpírok vagytok?Ha igen,akkor ki változtatott titeket át?És hogyan?-bombáztam a fivéreket kérdéseimmel.

-Én 165,az öcsikém pedig 162.-felelt Damon.

-Szokványos vámpírok vagyunk,és hanyagoljuk azt,aki átváltoztatott minket,és hogy hogyan.Szánalmas egy történet az átváltoztatónk részéről.Amúgy még nem vettél észre valami változást magadon?-terelte a témát Stefan.

-Nem.Talán csak annyit,hogy többet eszek.Mást nem.-gondoltam vissza az elmúlt napokra.

-Az is már valami.Na majd holnap még folytatjuk a felvilágosításodat.-kelt fel Stefan.

-Rendben.-feleltem.Csak akkor vettem észre,hogy az idősebbik fivér folyton bámul.De nem törődtem vele.-Kikísérlek titeket.

-Köszi!-mosolygott Stefan.

-És a lányokat is ti világosítjátok fel?-nyitottam ki az ajtót.

-Nem.Mivel ők más lények,ezért nem a mi asztalunk.Őket a vérfarkasok fogják felvilágosítani.Mindenki a saját fajtáját.-lépett ki Damon.

-Értem.Akkor sziasztok!-köszöntem el.

-Szia!-intett Stefan.

-Hali!Ja,és csak egy jó tanács.Ne hívj be akárkit a lakásodba.-javasolta Damon.

 -Oké.-feleltem.Elég furcsán hangzott,de én sem vagyok átlagos.Szerintük.A srácok még egyszer búcsút intettek,és amikor már eltűntek a szemem elől,becsuktam az ajtót.

3.fejezet

Furcsa tanács

Egész úton lelkesen beszélgettünk,észre se vettük,hogy mennyire repült az idő.Hamar odaértük,és mindenki rendelt valamilyen sütit.Én egy puncsos mignont rendeltem,Cher és Avril fatuskót vagy fatörzset (ahogy jobban tetszik),míg Debby és Carly lúdlábat rendeltek.Ahogy kezünk közé kaparintottuk a fincsi édességeket,fizettünk,és indultunk is hazafelé.

-Na és most?-próbáltam beszélni teli szájjal.

-Menjünk vissza hozzád.-ajánlotta Debby.

-Felőlem.-vontam vállat,és ettem tovább.

Lassan haladtunk,még is hova siessünk?Beszélgettünk,ahogy csak éppen tudtunk,mert tele volt mindannyiunk szája az édes finomsággal.Félúton egy nő megállított minket.

-A következő teliholdkor megváltozik minden.Az egész életük megváltozik.Óvakodjanak utána a napfénytől,és a havonta megjelenő teliholdtól.-A nőn hosszú,világoskék selyemszoknya volt,és hasonló anyagból készült pink fölső.Hosszú vörös haja a vállára hullott.

-Hogy mi van?-értetlenkedtünk.De mire megkérdeztük volna,hogy most miről is beszél,a nő eltűnt.

-Hogy értette azt,hogy a telihold megváltoztat mindent,és hogy az életünk is megváltozik?-értetlenkedtem.

-Nem tudom......-egyikünk se tudta,hogy mi volt ez.Mindenesetre,tovább mentünk.

-Biztos,hogy bejöttök hozzánk,vagy inkább ti is hazamentek?-vetettem rájuk kérdő pillantást.

-Inkább most hazamegyünk.Persze,ha nem baj.-karolta át vállam Avril.

-Persze hogy nem baj,Hosszú nap áll mögöttetek.Csak pihenjetek.-vetettem egy mosolyt,majd ahogy a lányok becsukták maguk mögött az ajtókat,én is bementem.

-Na,hova mentetek?-lépett elém anya.

-Csak a cukrászdába voltunk,és sütit ettünk.-nem tudtam,hogy elmondjam,hogy még valójában mi történt.Végül arra a következtetésre jutottam,hogy nem mondom el,mert csak hülyének nézne.-Most viszont megyek és lefekszem.Jó éjt!-és már a lépcső tetején voltam.

-Oh,oké.Jó éjt!-lepődött meg anya,ahogy már ott sem voltam,és hogy ilyen korán lefekszem.

Elmentem zuhanyozni,majd fogat mosni,és visszatértem a szobámba.Ahogy az ablakon bámulok kifele,egy óriási varjú jelenik meg az üveg másik végén lévő fa egyik ágán.Meglegyintettem a kezemet,hogy végre elmenjen,de nem reagált rá.Fogtam a közelemben lévő tárgyat,ami ráadásul a kulcscsomóm volt,kinyitottam az ablakot,és elhajítottam.A varjú elrepült,a kulcsaim pedig a fa alatt hevertek.

-Ilyen is csak velem van!-puffogtam,ahogy elindultam lefelé a lépcsőn.A kulcsot keresgélve a fűben,egy sötét alak jelent meg,aki háttal a ház oldalának ölelt,és befogta a számat.

2.fejezet

Barátok

Visszasiettem a házba,majd a konyhába,a hűtő felé vettem az utat.Volt bent egy üveg narancs,és egy üveg cola is.Átsétáltam a szekrényhez,amiben találtam chipset,és kekszet is.

-Anya!A chipset,kekszet,colát és a narancsot ne piszkáljátok!-kiáltottam,ahogy mindent felfedeztem,amire szükségem lesz.

-Rendben drágám.De ezt inkább apádnak mond.-lépett be a konyhába drága anyukám.

-És őt hol találom?Ment ma dolgozni?-érdeklődtem.

-A dolgozószobában van.-adta meg anya,apa helyét.

-Köszi!-és már a dolgozószoba fele vettem az utat.Kopogtam.

-Igen?-hallottam apa hangját.

-Nem akarlak zavarni,csak annyit szeretnék mondani,hogy a konyhában lévő kekszet,chipset,colát és narancsot legyél szíves,ne bántsd.-adtam tudtára.

-Egy:nem zavarsz,kettő:rendben,három:minek kell neked ennyi minden?-mosolygott.

-Most költözött a szomszédba pár lány,és áthívtam őket.Remélem nem baj.-néztem rá kicsit feszengve.

 -Akkor jó szórakozást!Csak kérlek ne zavarjatok.Nagyon sürgős papírmunkám van.De majd mutasd be nekem őket.-kacsintott,majd folytatta,amit abbahagyott.

-Oksa!-csuktam be magam mögött az ajtót.Átsiettem a szobámba,hogy egy kicsit összepakoljak.Precíz körbe raktam 5 babszákfotelt,és az egyik fotel mellé tettem egy kisebb méretű asztalt.Becipeltem a kellő pohármennyiséget,majd a 2 üveg üdítőt,és a nasikat.

* * *

Fél 5-kor csengettek.Nyitom az ajtót,és a csajok állnak velem szembe.

-Szia!-köszöntek.

-Hali!Gyertek be.-tártam ki olyan szélesre az ajtót,amennyire csak lehetett.Mindenki csak jobbra-balra forgatta a fejét.Hát igen.Rengeteg drága cuccunk van,hiszen apa ügyvéd,anya meg bíró.Nincs okom panaszra,hiszen mindenem megvan,ami kell.

 -Ez aztán a ház!-ámult el Carly.
-Hát igen.A szüleimnek jó munkája van.-feleltem,ahogy hallottam a kérdést.-Gyertek,bemutatlak titeket a szüleimnek.Már kíváncsiak rátok!-kacsintottam a csajokra.
Mind a konyha felé vettük az irányt,mivel tudtam,hogy anyát ott találjuk (mindig ott van).Mivel a lányok már bemutatkoztak és megjegyeztem hogy kinek mi a neve,így könnyű volt őket bemutatni.
-Anya,ők itt az új szomszédok és barátnőim,Debby,Avril,Cher és Carly.Csajok,ő itt az anyám,Katherin.-tudtam le gyorsan a bemutatkozást.Mindenki köszönt anyának,így a dolgozószoba volt a következő állomás.
-Gyertek!-mutattam az utat barátaimnak a dolgozószoba fele.-Apa,ne haragudj hogy zavarlak,de te kérted,hogy mutassam be a lányokat,ha átjönnek.-magyarázkodtam.
-Oh,szóval ők lennének azok!-mosolygott apa.-Sziasztok!Én Ian Spark vagyok,Hayley édesapja.-mutatkozott be.A lányok is mind mosolyogva bemutatkoztak,és kezet fogtak apával.
-Akkor indulhatunk?-néztem kérdőn apára.Apa bólintott,mi meg a lányokkal a szobám felé vettük az irányt.-Gyertek be!-tártam ki szobám nagy,lila ajtaját.Mindenki csodálkozva lépett be.
-Ez a te szobád?-nyögte ki Cher nehezen,ahogy mindent felmért tekintetével.

 -Hát igen.-feszengtem.-Túlzás?
-Csak az én szobámnak vagy a háromszorosa.-felelt Avril.
-Megértem,ha nem szeretnétek a barátaim lenni.Lehet,hogy azt hinnétek,mint a többiek,és inkább meg se ismernétek jobban.-hajtottam le fejem.-Bár.már megszoktam.-vontam vállat.
-Mit hinnénk?-karolt át Debby.
-Hogy egy gazdag csaj vagyok,aki csak anyuci meg apuci pénzét költi drága holmikra amiket csak egyszer vesz fel,és már hajítja is ki.Soha nem voltak sokáig igaz barátaim mert mind elmentek,akikkel tényleg jóban voltam,és nem vertek át.Volt már olyan is,hogy csak elhívtak a születésnapjukra,én meg valami drágább holmit vittem nekik,és másnap meg már "dobtak".-könnyeztem.
-Mi nem vagyunk olyanok.-ölelt át Carly.-A repülőn volt időnk beszélgetni és megismerni egymást,úgy hogy már csak te vagy hátra.-mosolygott velem szembe,és törölgette könnyeim.
Ők mindent elmondtak magukról,hogy milyen körülmények között nevelkedtek ezidáig,és hogy milyen volt a helyzetük,honnan jöttek,és még sorolhatnám.
-Most te jössz!-bökött oldalba Carly.
-Oh,oké.Hol is kezdjem?-elmélkedtem.-Hát apám ügyvéd,anyám meg bíró.Láthatjátok,hogy milyen körülmények között nevelkedtem,itt születtem és itt is nőttem fel.Nem vagyok az a plázázós fajta,ha megyek is nagy ritkán,akkor inkább az olcsóbb holmikat veszem.Szerintem ennyi elég.-vigyorogtam.
-Oké.-kelt fel Debby.
-Nem megyünk el sétálni valahova?Olyan szép az idő!-nézett ki Avril az ablakon.
-Felőlem.-vontam vállat,és indultam cipőmért.-Hova menjünk?-kérdeztem,ahogy kiléptünk az ajtón.
-Mondjuk egy cukrászdába?-ajánlotta Carly.
-Jó ötlet!-értettek együtt a többiek.
-Tudok egy nagyon jó cukrászdát,de oda 20 perc az út.Nem baj?-vetettem kérdő pillantást.
-Nekem nem.Nektek?-kérdezte Cher.Egyöntetű fejrázás volt a vége.
-Akkor induljunk!-vigyorogtam.